Ami a mi részünkről káprázatos győzelem tegnapról, az az angolok számára szégyenteljes vereség. Aligha véletlen, hogy megint olyankor néz az angol focivilág lecsüggesztett fejjel, értetlenül egy eredményre, amikor harsányan semmibe vették az ellenfél önképének magját. Nem a Himnuszunk tegnapi kifütyülése volt az első eset.
Ahogy a csapatkapitány Szalai Ádám mondta rögtön a lefújás után: a tegnapi meccs akkor eldőlt, amikor az angol szurkolók stadion-volumenben kifütyülték a magyar Himnuszt, és a magyarok ezt el tudták tűrni, méltósággal.
Igazán nem lehet állítani, hogy a mi Himnuszunk alkalmas volna sportcsapatok feltüzelésére. Önmagában. Alázatos és halkszavú; egy nemzeti imádság. Inkább ébreszt összetett gondolatokat és bolygat bonyolult érzelmeket, mintsemhogy tisztára és könnyeddé söpörné a sportoló agyát, amire a feladatához szüksége lenne.
Egyetlen eset van, amikor képes mégis egy ellentmondásmentes töltetet adni. Ha megszentségtelenítik. Ahogy történt tegnap füttyel és ellenkórussal. Innentől egy hosszú szezon végén, alacsony tét mellett játszó, rendszerhez szokott, de ezen a meccsen még az összeállítását is próbálgató focicsapat, Anglia valami sokkal többel nézett szembe, mint egy akármilyen jó formáját mutató focicsapat: önérzetükben sértett, egységes férfiakkal.
A 0-4 innen nézve, meg persze utólag, nagyjából egyenesen következik az emberi lélek – és így a sport – természetéből.
Egy éve az EB-döntőn az olasz himnuszt fütyülte ki a Wembley. Az mégiscsak egy harci dal, jobban tűri a csatazajt, úgyhogy lemosás nem történt, de Anglia elvesztette tizenegyesekkel hazai pályán az öt évtized után adódó lehetőséget egy komoly címre.
A köztes időben, a legutóbbi szezonban a Real Madrid az angol bajnokság három legjobb klubját verte végig a Bajnokok Ligájában. A címvédő Chelseat, a tavalyi döntős Manchester Cityt és a három évvel korábbi győztes Liverpoolt. Minden egyes meccs, oda- vagy visszavágó után a teljes angol média, és sokszor a játékosok is olyanokról beszéltek, hogy a Madrid azért múlta felül őket, mert berúgta a helyzeteit, a játékereje viszont az angol csapatoknak volt jobb.
Ezekkel pont ott taposnak, ahol a Real Madrid identitásában nem ajánlatos.
A Bajnokok Ligája örökös sikercsapatának és legnagyobb tudorának legutóbbi aranygenerációja – régebben Zidane, mostanában például Toni Kroos révén – évek óta önzetlenül világosítja fel a vetélytársakat és a médiát, hogy képesnek kell lenned adagolnod a saját szenvedésedet, mert egy ilyen szintű versenyben úgysem tudod a másik csapatot legyalulni. Az nyer, aki él azzal, amit kap, azaz berúgja a helyzeteit. Másrészt, ugye, a játékerejükben kételkednek; egy olyan csapatéban, ahol a jobbhátvéd (klasszikusan: a jobbbunkó) képzettebb focista, mint a szigetország ligájában tulajdonképpen bármelyik támadó vagy irányító.
Vagy vegyük a legutóbbi világbajnokságot. Ahol Anglia az előtte kétszer hosszabbítás után, tizenegyesekkel továbbjutó horvátokkal találkozott az elődöntőben. Ismét 120 perc játék és egy fordítás után győztek a horvátok. A csapatkapitány Luka Modrić rögtön utána kiszólt: nagyon hajtotta őket, hogy már előre leírták őket a nyelvi monopóliumuk miatt a tudatipart uraló angolok. Egyenesen tiszteltelennek mondta, amiket írtak róluk.
Egy délszláv csapatra legyintettek, miszerint fáradtak lesznek már harcolni.
Mintha tényleg direkt csinálnák.
Az önérzet egyetlen végzetes pontjára szúrnak. Majd csodálkoznak, hogy kiporolják őket.
(P.S: Eltéveszthetetlenül ritkábban, de ugyanerre az öngólra és kulturális makulára sajnos mi is képesek vagyunk. Sterling nem véltetlenül játszotta élete egyik legjobb meccsét tavaly a Puskásban. Az mindegy, hogy szerintünk jogos volt-e a sérelme; a gólja érvényes, a játéka döntő volt.)
Nyitókép: Magyar Himnusz a wolverhamptoni 0-4 előtt. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Az FCSB elnöke nemrég arról beszélt: megcsapnák a Ferencvárost a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében. Most a sportigazgató nyilatkozta azt, hogy szívből reméli, a Fradi lesz az ellenfelük a 3. fordulóban.
„Köszönöm istenem, hogy ez nem Afrikában történt!”
Örmény öröm az odavágón.
Az indoklás alapján gyakorlatilag biztosra vehető, hogy Pécsi Ármint nem nevezi be a klub a Bajnokok Ligájára.
Totális kudarcba fulladt a Tisza Párt kongresszusa.
A szövetség tagállamai 2035-ig GDP-jük 5 százalékát fordítanák védelmi célokra, ezzel minden korábbi kötelezettségvállalást felülmúlva. A bejelentés politikai üzenete egyértelmű. De vajon a számháború mögött valódi kapacitásbővítés húzódik, vagy ez pusztán egy szimbolikus gesztus a szövetség kohéziójának demonstrálására?
